More blog posts
2024 szeptemberében a Fővárosi Állatkertben került megrendezésre a DBX családi nap.
Miért az Állatkertben? Ennek megválaszolásához egy kicsit vissza kell mennünk az időben.
Már 2021-ben társadalmi adományozást választottunk a karácsonyi ajándékozás jegyében.
2023 telén a Fővárosi Állatkertnek adományoztunk, a Javascript nevű piton örökbefogadásával. A nyár folyamán viszont kiderült, hogy sajnos műtéttel sem volt megmenthető az élete, és JavaScript eltávozott az öröklétbe - avagy ahogy a nevelői fogalmaztak: “átsiklott a kígyók szivárvány hídján, és már többi, rég nem látott társával siklik vígan réteken és mezőkön!”
Így lettünk az örökbefogadó nevelőszülei a korábbi második helyezett jelöltünknek, Sanyi pingvinnek. 🙂
Aztán arra gondoltunk, hogy jó lenne, ha a DBX munkatársai és családtagjaik is meglátogatnák a kis Sanyit - így lett az Állatkert a helyszíne az idei családi napunknak.
A hely varázslatos és számos látnivalót rejt, így nem is akartuk túlszervezni az eseményt, túlzsúfolni programokkal. Fontos volt, hogy legyen egy bázis, ahova bármikor be lehet térni egy kis eszem-iszomra, illetve egész napos kreatív és kézműves foglalkozással, társasjátékokkal is készültünk. Egész héten esett az eső, így - őszintén szólva - egy kicsit izgultunk, hogy a végén pavilonból pavilonba fogunk esenyőkkel szaladgálni és inkább társasjáték nappá változik a rendezvény… De szerencsére megkönyörült rajtunk az időjárás, és hűvös, de csapadék nélküli szombatunk volt.
A program azzal kezdődött, hogy megnéztük a pingvinek reggelijét és a gondozójuk, Andi, rengeteget mesélt nekünk a pápaszemes pingvinek életéről, szokásairól, illetve magáról Sanyiról is. Meghallgattuk, hogy miként is vált a legismertebb pingvinné azáltal, hogy pár hónapos korában elindult világot látni, és egészen a Dózsa György útig el is slattyogott, ahonnan - legnagyobb bánatára - rendőri kísérettel haza kellett térnie. Azt is megtudtuk, hogy azóta bizony eléggé fenn hordja az orrát, ritkán ereszkedik le a többi, nem ennyire kalandvágyó társához. Persze az is kiderült, hogy azért a lány pingvinek irányába ma már kezd megenyhülni, sőt Evelinnel egy love story is kezd kibontakozni. (...no meg az is, hogy ennek véget is vetnek gyorsan, mert kiderült, hogy rokonok…) Természetesen a többi pingvin sem maradt ki a mesékből - így lassan mi is elkezdtük látni a pingvinarcok különbözőségeit. Akik meg még tovább tanulmányozták őket, már a viselkedésükben is felfedezték azon különbségeket és személyiségjegyeket, amit a gondozójuk elárult nekünk.
A nap többi részében mindenki saját tempójában fedezte fel a látnivalókat, kedvenc állatait, amihez a Hammy segítségével összeállított játék is a segítségünkre volt. Igen, mi nem tiltottuk a nap folyamán az okostelefon használatát, mert így egyrészt a gyerekek megismerhették mivel is foglalkoznak a szüleik, másrészt hasznos információkhoz, segítséghez is jutottak. Sőt! Az oklevelüket és a nyereményeikre jogosító QR kódot is a Hammy segítségével kapták meg elektronikusan - az ajándék vizes palackon túl így is a fenntarthatóságot támogatva.
…és mi volt a nyeremény? Mint tudjuk, a régi Vidámparkból már sajnos csak néhány játék maradt meg az Állatkert területén, de ezek kipróbálásához kaptak kuponokat gyerekek és felnőttek. Ez a vártnál is nagyobb sikert aratott! Talán a többi látogató (is) viccesnek tartotta, hogy nem csak a műemléki körhintán, de a Manó keréken is (azaz a mini óriáskeréken) mennyi olyan DBX-es manó ücsörög, akiknek életkora - közelről szemlélve - jól láthatóan meghaladta a 6 évet. 🙂
Láthatóan sokan élvezték a Sanyi életútját feldolgozó kreatív foglalkozás mellett a körmöcskézést, körmönfonást is, ahol nagy erővel készültek Moby, Hammy és DBX színekben a karkötők. Ugye nem meglepő, hogy itt is feltűntek szorgos anyukák és apukák is?
Talán az mutatta leginkább, hogy jól sikerült a családi napunk, hogy DBX-esek mentek ki aznap utolsóként az Állatkertből.
Ezután természetesen meg is szavaztuk, hogy 2025-ben is folytatjuk Sanyi pingvin támogatását és…
…találkozunk jövőre veletek ugyanitt!
More blog posts